TURBO T

Kapható-e hozzá alkatrész?

2019. május 19. 18:11 - T. Balint

Ez a kérdés reméltem nem merül fel ilyen gyorsan és erre a kérdésre nem fogok tudni válaszolni, de az a válasz hogy nincs.

A bal elejét megkoccoltam. Találtam egy nagyon ügyes öreg karosszériást, aki pár kalapácsolás után helyre is hozta az elejét, csak egy probléma maradt kitört az indexbúra a lökhárítóból.

59163270_354542841842493_4783172388835557376_n.jpg

Gondoltam, hogy elszaladok a legközelebbi autósboltba gyorsan és veszek egyet, de ez nem ilyen egyszerű, mert mindenhol azt mondták, nem lehet kapni hozzá.

Facebookon és a miata.hu-n kérdezősködtem, ők tudtak ajánlani olyan embert, aki lehet hogy rendelkezik indexbúrával, itt ki is derült, hogy az indexbúra az közel áll egy féltett relikviától olyan ritka.

Felhívtam akit ajánlottak, ő 15.000Ft-ért adott volna egy balos indexet,egy kicsit sokalltam ezért, mondtam neki majd vissza hívom és átgondolom mert nekem ez soknak tűnt egy közel 30 éves index búráért.

Mikor vissza hívtam mondta, hogy lökhárítóval együtt elvitték (körülbelül 1 nap telt el az első hívás óta) az össze bontót felhívtam 1 jobbost találtam az országban, ő 25.000Ft-ért akarta adni azt az egy darabot.

Szóval maradt a külföldi Miata csoportok, ami úgy tűnik hogy rogyásig van alkatrésszel és az árak sincsenek ilyen magasan mint nálunk.

Sikerült vennem egy pár indexet postaköltséggel 40 fontér,t ami elég ramaty állapotban volt.

De Ádám sikeresen szépen felpolírozta és rendbe tette, csak ajánlani tudom őt, ha valaki lámpapolírra keres embert  Kaposvár vonzás körzetében.

viber_kep_2019-05-19_18-00-27.jpg

A tanulság jobb nem megtörni egy MX 5-öt. 

viber_kep_2019-05-19_18-00-20.jpg

Szólj hozzá!

Héé megjött Drifty!

2019. február 26. 11:21 - T. Balint

51682721 2247466401942279 2353861044230684672 o

Tudom, tudom volt már mx és leszóltam, de ez tényleg teljesen más. Nagyobb a hely nagyobb a vezetési élmény szóval minden jobban tetszik.
Kezdem az elején, 1 millió alatt kerestem hátsókerekes autót, nem jöhetett más szóba. Két opció maradt, BMW 3-as és Ford Sierra. Akinek fáj az ne olvassa, de az összes BMW a kisebbségnél van többnyire vagy hasonló embereknél, úgyhogy pár telefonbeszélgetés után lemondtam a márkáról teljesen. A Sierráról csak annyit hogy, egyet mentem el megnézni, de rom állapotban volt egyre kevesebb már a szép példány, de azért akad és nem is drágán de nem tudom mennyibe lenne még hogy csúszkálni lehessen vele akár csak hóba is.
Lemondtam az élményről (marad a papás kocsikázás a balatonkörül) és elkezdtem nézni a 124-es Merciket, ez a típus nagy álom autóm volt, úgyis sokat utazok, eltespedek benne teljesen jó lesz.
Arra gondoltam veszek mellé egy hó járós autót majd a tél előtt, elég sok Ladát is néztem, de ott is eléggé gyér a felhozatal már.
Szóval megnéztem 2 darab 124-est, egyik sem volt fent a neten, mindkettőt úgy ajánlották, hogy nagyon jó nézzem meg, nekem egyik se tetszett mindre rá lehetett volna költeni még egyszer az árukat.
Ricsi akinek már ajánlottam a képeit, ő ajánlotta nekem az egyik Mercit ott van a városába patyolat vigyázott gép, de télen sajnos a tulaj felesége szarvast fogott vele, és meglett törve az eleje vagyis csak a jobb oldali sárvédő, fényszóró plusz a motorháztetőt is érte. Nem hoztam el, de Ricsi elhozta.

Mercedes 2.5D w124Ricsinél már a szebbik oldalról
Szóval sehol semmi nem volt, egyik este Facebook marketplacen keresgettem, mikor nem maradt más megnéztem az MX-5öket és egy 20 perc böngészés után a lapalján találtam egy NA-t olcsón, de az azért volt olcsó, mert jobbkormányos.
Reggelig gondolkoztam rajta, de elindultunk érte. "Játszósnak jó lesz"- címszó alatt, főleg azért, mert itthon NA nincs is másfél millió forint alatt, vagyis ritka a szép példány, ami rohadás mentes.
Természetesen mindenki lebeszélt róla "mert a jobbkormányos autó az nem autó".
Felértünk Mosonmagyaróvárra, garázsba tartott, két kulcs, szép belsővel, papírjai rendben van. Eldöntöttem- kell és el is hoztuk.

Másnap utaztam el, úgyhogy Budapesten hagytam az autót, de mielőtt oda értem volna, elment a kuplung... elfosta magát a kuplung munkahenger... mindegy, ott hagytam karosszériás ismerősnél Istvánnál, aki rá töltött lelégtelenítette és újra működött, szóval haza tudtam hozni.

52642945 608457282952668 2597624764973449216 n
Itthon orvosolva lett a probléma egyből, úgyhogy újra az úton.
Ami még feltűnt mindenki levillog mert totálisan szembe vertem őket az első fényszóróval, a volt tulajjal beszéltem aki elmondta hogy, ki lett cserélve európaira a lámpa nem érti hogyan "most volt műszakin ott állítgatták"- lehet az a baj.

Lámpaállítás52633881 2352827488280497 3894919181463715840 n
Szóval ez is orvosolva lett, pár csavarral nagyon szépen be lehet állítani a fényszóró fénysugarainak az irányát.
Akkor bemutatnám Driftyt.

insidefüredi kiruccanásfüredi kiruccanás

Szólj hozzá!

Az álom Civic is eladva

2019. január 30. 08:20 - T. Balint

IMG 20181016 075416szerkMostanában éreztem valami nem jó, nem csak az időjárás miatt hogy itt a tél és azért jó lenne valamivel csúszkálni, hanem egy belső kényszer lett rajtam úrrá.

Nagyon jó volt vezetni nagyon szép volt a belseje nekem ő volt az álom civic elektromos tető,tükrök, mind a 4 ablak, és vti belsős na meg fekete de valahogy mégse jó helyen hajtott. Ezért meghirdetettem mindenhol (hahu, fb markert - kezdi teljesen átvenni a magyar használt autó piac kínálatot és nem utolsó sorban látod az eladót is és a képeit is hogy mire kell számítanod). Januárban több komolynak ígérkező vevő is felhívott, csak nehéz volt egyeztetni vagy ő vagy én nem értem rá.

Tegnap délután, több telefonbeszélgetés után, Gergő eljött ,megnézte az autót és meg is vásárolta.

Remélem jó kezekbe került és még sokáig az utakon lesz.

Pár képpel búcsúznék tőle.

A hahu-s screenshot csak a nézettség miatt tenném fel érdekességnek.

51708377 2019360294786490 3278536948662140928 n

 

51394206 2204536419610401 4849817593936084992 n

IMG 20181016 075416szerk

Szólj hozzá!

60k??

2019. január 03. 22:07 - T. Balint

Félre kellett húzódnom az útszélére egy gyors kép erejéig, mivel kerek 60.000 km-et mutatott az óra, persze ami nem valós, de mégis olyan jól nézett ki.

Közel 10.000 km-et tettem meg vele a tavalyi évben, és örömmel tölt el hogy semmilyen nagyobb fej fájást nem okozott.

Boldog és autókban gazdag új évet kívánok mindenkinek!



IMG 20190101 192733

Szólj hozzá!
Címkék: honda civic eh9

Egyszer kész lesz a Civic

2018. augusztus 15. 14:57 - T. Balint

Megint kimaradt az életemből a blogolás, itt a nyár el is feledkeztem erről, csak a civiccel bíbelődök, hátsókerék hajtásnak nyoma sincs a közelben..

Megjött az állítható TA  technix futómű  a civichez, meg is örültem azonnal be akartam rakni.

Aznap mikor megjött, körülbelül este 19 óra fele tudtam neki állni, fél kezem volt mivel szuperül eltörtem a csuklóm pár héttel ezelőtt.  Kértem is segítséget hátha nem tudom össze rakni egyedül…  azért csak elszórakoztam vele annyit, hogy csak a jobb eleje készült el  és volt vagy este  22 óra…



IMG 20180508 195748

Másnap összeraktuk a bal elejét, aztán utána volt egy pár hét szünet de talán így kellett volna hagyni mert így volt legkomfortosabb .

Pár nappal később kivittem a Tomihoz, mert ez az egy kézzel szerelgetés nem volt az igazi, ott össze lett rakva a hátulja, és akkor  kapott új féket előre.

IMG 20180621 092030

IMG 20180621 093225

 Ami még aggaszt  a check engine még mindig világított (márciusban vettem az autót azóta). Lali akitől vettem azt mondta semmi baja új lambda van benne valami kábel szakadás és azért világít. Láttam több hondája volt hittem neki, de aztán egyre jobban zavart szarul is megy meg sokat eszik, azt írják ez az 1.6 esi akár ilyen 6-7 el is ellehet vele járni hát nálam csak a 9-9.5 átlag fogyasztások lettek.

IMG 20180510 181052

Tomi azt is megnézte mondta újra kellene programozni hátha az segít de lehet olcsóbb ha veszek egy másik gyári ecu-t.

Vettem egy ecu-t szerencsémre 30km-en belül találtam neten egy srácot aki árult, elmentem megvettem betettük… indulok haza check nem világít nagy öröm, és büszkeség hogy ez is kész van.

IMG 20180807 173558

Elrugtam neki, erre bevillant a check és úgy maradt…le állítom, saru le hátha megoldja , de megint bevillan.

Hívom az eladót Rolit akitől vettem az ecut készségesen segít, vissza is mentem hozzá egyből ..

kértem tőle egy kis drót darabot mivel így össze lehet zárni a szervizkapcsolót (régebbi Hondáknál) és kivillogja a hibakódot.

 22-es hiba, Hibás VTEC olajnyomás kapcsoló… coming soon….

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása